Csalódott vagyok, ezért reggel dühös voltam, most már csak szomorú.
Éppen tegnap mondtam a férjemnek, hogy milyen örömöt okozott csak úgy egyszerűen átfutni a zebrán.
Még pár napja pont gondolkodtam rajta, hogy most már itt az ideje egy új bejegyzésnek, mert láthatólag kezdek kimászni a betegségből.
Nagyon régen nem írtam, aminek egy fő oka volt: a kedvetlenségem. Szeptember óta nem volt munkám, és ez a fájdalmakkal együtt nagyon megviselt. Tudtam, hogy mi a baj, de persze nem tudtam "összeszedni magam". Az, hogy tudod mi a bajod, még nem segít a dolgokon. Így is nehéz volt szembesülni a tényekkel. Amikor kitöltöttem egy NHS kérdez-feleleket a depresszióról, csak úgy koppant a lelkemen a sok "yes": most már hivatalosan is tudom, hogy mérsékelt depresszióm van.
Persze a legfőbb baj a munkanélküliség és kilátástalanság volt. Csak sodródtam, néztem az álláshirdetéseket, beadtam a jelentkezéseket.
December végén jó hírt kaptam: felvettek abba a college-ba, ahol önkénteskedem. Sajnos csak részmunkaidő és csak 1 éves szerződés, de nagyon örülök neki.
Szeptember óta folytatom a mediterrán diétát, szóval azóta se cukor, se liszt. Októberben elkezdtem a Methotrexate-et szedni, ami elnyomja az immunrendszeremet, és ezzel segít leküzdeni az izületi gyulladást. Azóta egy csöpp alkoholt sem ittam, hiszen emellett kéthetente nézik a máfjunkciómat. Abbahagytam az aszpirin szedését is. Egy kicsit lefogytam, de nem nagyon. Szerencsére a felsőkarom már nem olyan csúnya. Ezek szerint nem igaz, hogy a cukor-alkohol-liszt elhagyásával csodákat lehet elérni a fogyásban...
Ugyan még reggelente érzem egyik-másik kézizületemet, de az gyorsan elmúlik. Még mindig tudatos örömet érzek afelett, hogy föl-le mászkálok a lépcsőn fájdalom nélkül, de tulajdonképpen már október óta rendben vagyok.
És erre ma visszajött az egyik talpélemben a fájdalom, pont ott, ahol az egész elkezdődött még másfél éve. Tegnap óta meg fáj a farokcsontom is.
Márciusban megyek újra a doktorhoz. Abban reménykedtem, hogy akkor majd abbahagyhatom a gyógyszerszedést, de most nagyon félek, hogy mégsem.
