Most nem fáj

Jó régóta nem írtam, mert szerencsére nincs miről. Nem fáj semmi vagy ha igen, akkor csak inkább feszül, és kis pihentetéssel, iszapos lóbalzsammal (jól hangzik :-)) való kenegetéssel elmúlik az is.

Azért vannak deformációk, de érdekes, hogy változnak. A bal mutatóujjam tövében például egészen visszaalakult, míg a jobbnál most kicsit nagyobb. A rüsztömön is visszament, de azért látszik.

Múltkor kaptam egy telefonhívást a körzetimtől, hogy a kórháztól előre kapott vérvétel papírjaimon pont azt nem nézik, ami a legfontosabb lenne, úgy fél éve. A múlt pénteken voltam először az új papírral, és remélem minden rendben van. Nem izgulok nagyon, mert nagyon alacsony dózist kapok a gyógyszerből, de azért ez egészen elképesztő.

A mediterrán diétámat folytatom és már egészen hozzászoktam, csak néha hiányzik, hogy nem tudok csak úgy leemelni a bolti polcról bármit, ha megéhezem.

Mivel a diéta nem engedi meg a búzalisztet, mindenfélével próbálkozom. Sajnos sem a hajdinaliszt, sem a barna rizsliszt nem olyan könnyű, mint a búza, úgyhogy kísérletezni kell. 

Viszont ha sajttortára van kedvem, annak nagyon jó alap a kekszmorzsa helyett a kesudió és datolya. A Lidlben kapható 20 dkg-s csomagot csak be kell tenni a konyhai robotgépbe, aminek van aprítója. A benne lévő zsíroktól teljesen összeáll, és bele lehet nyomkodni a papírral kibélelt tortaformába. Amíg a 5-600 gr mascarponét kikeverem egy kis Truviával (nem kell sok) és a gyümölcs (általában felolvasztott vegyes erdei gyümölcs lecsöpögtetve) egyharmadával, addig az alapot beteszem a mélyhűtőbe. Amikor megkentem a krémmel, feldíszítettem a gyümölcsökkel, mehet a hűtőbe. A legjobb, ha már egy éjszakát állt. Ha ereszt a kapcsos tortaforma, egy tányért teszek alá. Jó étvágyat!

Hipochondria és valós betegség

A hipochondriámba fogok belehalni.

Anyutól örököltem - most hogy már nagyon öreg, egyátalán nem tudja kordában tartani. Mindig új betegségeket talál ki magának, s amikor megvizsgálják és megállapítják, hogy semmi baja, akkor jöhet a következő.

Amikor még csak féltem a betegségektől, nem befolyásolta az életemet. Mindig sportos voltam, többé-kevésbé egészségesen étkeztem, úgyhogy egészen addig minden rendben volt, míg el nem kezdtem bejáró lenni. Az állandó rohanás eléggé kikészített, és emésztési problémáim lettek. Úgyhogy elmentem az orvoshoz, de különböző vizsgálatok után kiderült, hogy semmi bajom.

Ezután jött egy kis kegyelmi időszak, amikor jól éreztem magam a bőrömben, de amikor elkezdtem a főiskolát, akkor megint mindenféle bajom lett. De tartottam magam, mert már tudtam, hogy csak az idegeskedéstől van.

Ennek ellenére ha valami kis betegségem volt, éjszakánként féltem és mindenféle szörnyűséget képzeltem - ami persze a reggeli fényben már tök hülyeségnek tűnt.

Aztán jött a változókor, amire senki nem készített fel. A testi változásokkal és a lelki ingadozásokkal nagyon nehezen birkóztam meg és már nem tudtam megnyugtatni magam. Végül elmentem az orvoshoz - tényleg voltak aggasztó tüneteim, amik jelenthettek rosszat és semmit is. Aki átélte a menopauzát, az valószínüleg tudja. 

Persze nem volt semmi bajom. Nagyon haragudtam magamra, hogy ennyire nem tudok uralkodni magamon.

Úgyhogy amikor elkezdett az egyik lábfejem fájni, nem törődtem vele. Már nagyon régóta fáj a lábam egy hosszabb túra után, ezért azt gondoltam ez így természetes.

Ebben az eseteben nem volt igazam. Ha rögtön elmegyek egy orvoshoz, akkor lehet, hogy jobb esélyeim lennének.

Szintén ez a rámeröltetett önuralom okozta, hogy az utolsó pillanatban kerültem a zöldhályogommal az orvoshoz, mert azt hittem a reumagyógyszerem mellékhatása az esetenkénti szédülés és homályos látás.

Azóta is vannak pánikrohamaim az egészségemmel kapcsolatban. Az emésztésem sokkal rosszabb, ami lehet a gyógyszer mellékhatása, de például rák tünete is. Most már ott tartok, hogy egy egyszerű torokfájásból rákot vagy pajzsmirigy betegséget vízionálok. A védelmemre hozzáteszem, hogy mindkettőnek vannak családi előzményei.

De már annyira félek elmenni kivizsgáltatni bármi hülye tünetemet, hogy egyszer tényleg ebbe fogok belehalni. 

Hírek

Pár napja voltam a reuma orvosnál, akitől megtudtam, hogy legalább két évig kel szednem a gyógyszeremet.
Már csak egy pillanatig tartó fájdalmaim vannak szerencsére. Azt hiszem kezdek hozzászokni az állapotomhoz - ehhez a tavasz is hozzájárult valószínűleg.

Visszajött

Csalódott vagyok, ezért reggel dühös voltam, most már csak szomorú.

Éppen tegnap mondtam a férjemnek, hogy milyen örömöt okozott csak úgy egyszerűen átfutni a zebrán. 

Még pár napja pont gondolkodtam rajta, hogy most már itt az ideje egy új bejegyzésnek, mert láthatólag kezdek kimászni a betegségből.

Nagyon régen nem írtam, aminek egy fő oka volt: a kedvetlenségem. Szeptember óta nem volt munkám, és ez a fájdalmakkal együtt nagyon megviselt. Tudtam, hogy mi a baj, de  persze nem tudtam "összeszedni magam". Az, hogy tudod mi a bajod, még nem segít a dolgokon. Így is nehéz volt szembesülni a tényekkel. Amikor kitöltöttem egy NHS kérdez-feleleket a depresszióról, csak úgy koppant a lelkemen a sok "yes": most már hivatalosan is tudom, hogy mérsékelt depresszióm van.

Persze a legfőbb baj a munkanélküliség és kilátástalanság volt. Csak sodródtam, néztem az álláshirdetéseket, beadtam a jelentkezéseket.

December végén jó hírt kaptam: felvettek abba a college-ba, ahol önkénteskedem. Sajnos csak részmunkaidő és csak 1 éves szerződés, de nagyon örülök neki. 

Szeptember óta folytatom a mediterrán diétát, szóval azóta se cukor, se liszt. Októberben elkezdtem a Methotrexate-et szedni, ami elnyomja az immunrendszeremet, és ezzel segít leküzdeni az izületi gyulladást. Azóta egy csöpp alkoholt sem ittam, hiszen emellett kéthetente nézik a máfjunkciómat. Abbahagytam az aszpirin szedését is. Egy kicsit lefogytam, de nem nagyon. Szerencsére a felsőkarom már nem olyan csúnya. Ezek szerint nem igaz, hogy a cukor-alkohol-liszt elhagyásával csodákat lehet elérni a fogyásban...

Ugyan még reggelente érzem egyik-másik kézizületemet, de az gyorsan elmúlik. Még mindig tudatos örömet érzek afelett, hogy föl-le mászkálok a lépcsőn fájdalom nélkül, de tulajdonképpen már október óta rendben vagyok.

És erre ma visszajött az egyik talpélemben a fájdalom, pont ott, ahol az egész elkezdődött még másfél éve. Tegnap óta meg fáj a farokcsontom is.

Márciusban megyek újra a doktorhoz. Abban reménykedtem, hogy akkor majd abbahagyhatom a gyógyszerszedést, de most nagyon félek, hogy mégsem.

Várakozás

Sajnos nem sikerült a tervem: hiába ölte meg a fogorvos a foggyökeremet, maradt a fájdalom. Hát, legalább a fogam egészséges...

Sőt, mióta visszajöttem, volt még egy-két nagyon rossz napom. Még úszni sem tudtam elmenni. Pedig az tényleg nagyon jót tesz.

Három napja észrevettem, hogy bár nem fáj a kezem, az egyik mutatóujjam tövénél elkezdett nőni egy göcsört. Kicsit sírtam, de most már túl vagyok rajta.

A diéta nem nehéz, csak néha szeretnék édességet enni. Szerencsére most már tényleg nagyon sokféle cukor- és lisztpótló van. Steviát, Canderelt és gyümölcscukrot, illetve kókuszlisztet és darált mandulát használunk.

A férjemnek van egy nagyon finom receptje, ami kesudióból, datolyából és kakaóporból áll. Mint egy szelet csoki, de legalább egészséges. Pár napja répatortát csináltam, citromos krémmel a tetején.

Most már hat hete szedem a gyógyszeremet, úgyhogy még másik hatot kell várnom, hogy hasson. 

Úgyhogy várok.

Úszás

Mégsem mentem el úszni rögtön az edzőtermezés után, mert úgy gondoltam, hogy nem szabad rögtön belevetni magam a testedzésbe több havi kihagyás után. 

Úgyhogy ma úsztam 25 percet. Eredetileg többet akartam, de elkezdett fájni a karom, úgyhogy abbhagytam.

Amikor jöttem haza, vezetés közben elkezdett égni a tenyerem. Sajnos ez is lehet a reumás izületi gyulladás egyik jele.

Most elég jól érzem magam, bár tegnap még dagadt és fájt a lábam.

Próbálok minél változatosabban enni: tegnap hal volt párolt zöldségekkel. Tettem rá egy kis kurkumát, mert azt olvastam, hogy az jó gyulladásokra.

Sok gyümölcsöt eszem, és száműztem a lisztet, valamint a cukrot. Azért az utóbbiból reggel egy kicsit teszek a cappucino-mba...

Nagyon megörültem, hogy az indexen ki volt emelve egy blogbejegyzés, "Az igazi turulmadár". Igazából nem emiatt a bejegyzés miatt voltam boldog - bár érdekes volt -, hanem egy régebbinek, a "15 db házi készítésű madáritató"-nak. Nagyon régóta vágyom már rá, de nem találtam szépet. De most elhatároztam, hogy készítek egyet cserépből!

Edzés

Ma elmentem edzeni. 5 percet töltöttem az elliptikus tréneren, 10 percet bicikliztem, mindkettőt a legkönnyebb fokozaton. 

Ezután végigmentem majdnem az összes fittness gépen. Mindegyik gyakorlatot csak egyszer csináltam, szintén a lehető legkönnyebb súlyokkal. A végén nyújtottam egy kicsit. Körülbelül háromnegyed órát töltöttem ott.

Már az első pár perc után kellemes melegség öntötte el a fájós lábfejemet, és azóta se nem fáj, se nem merev.

Holnap úszni megyek, és elkezdem szedni a gyógyszert.

Mindig úgy gondoltam, hogy szörnyű lehet szembesülni az egész életen át tartó gyógyszerszedéssel. Ma, amikor ezt elmondtam a férjemnek, ő új oldalról közelítette meg a problémát: "Miért különbözik ez attól, hogy enned és innod is kell folyamatosan, hogy éljél?" Ez segített, hogy könnyebben elfogadjam a helyzetemet.

Kezdetek

A reggeli izületi merevség már évek óta hozzátartozik a felkeléshez.

Körülbelül két éve azt vettem észre, hogy egy rövid ideig tartó üldögélés - akár egy 10 perces vezetés - után alig tudok felállni és elindulni.

Olyan másfél éve, a cserkésztáborban elkezdett fájni a jobb lábfejem külső éle. Azt hittem, hogy megrepedhetett a kisujjam, mert előző nap belerúgtam éjjel egy székbe. 

Aztán két nap múlva elmúlt a fájdalom, úgyhogy elfelejtkeztem róla. De három hét múlva újra támadt, és annyira fájt, hogy elmentem orvoshoz. Aki azt mondta, hogy valószínűleg tényleg megrepedhetett a csontom. Mivel itt - Angliában - nem küldenek egy himi-humi repedéssel röntgenre, belenyugodtam az egészbe, és vártam, hogy elmúljon a fájdalom. Jött a nyár, és lassan el is múlt.

Úgy október körül újra elkezdtem sántikálni. Hol jobb volt, hol rosszabb, de mozgatás után mindig jobb lett.

Áprilisban mentem el az orvoshoz, mert néha már nagyon fájt. Elküldött röntgenre, vért is vettek. Amikor visszamentem, azt mondta, hogy ő nem lát semmi komolyat, de azert elküld a reumatológushoz. Júniusra kaptam időpontot. Addigra már ott tartottam, hogy kétszer meggondoltam, felmenjek-e az emeletre. Mindkét csípőm és térdem, a bal csuklóm, a jobb állkapcsom, a bal lábfejem, bokám nagyon fájt. A lábfejem meg volt dagadva kicsit, és rózsaszín volt. Mielőtt elmentem az orvoshoz, kicsit jobb lett persze... 

Az orvos megtapogatott, megtekergetett, és azt mondta, hogy elküld MRI-re. Ezt az időpontot elég gyorsan megkaptam.  A következő időpont október végére szól... A vizsgálat után megkaptam levélben a diagnózisát is: reumás izületi gyulladást sejtett, bár pár jellegzetes tünetem hiányzott: bőrkiütés és bőr alatti csomók.

Az MRI után sokkal rosszabb lett. A lábfejem és a bokám bevizesedett, és éjjelente alig tudtam aludni, mert minden pózban fájt az egész lábam.

Így jött el a nyár, és abban reménykedtem, hogyha abbahagyom a munkát (egy iskolában dolgoztam), akkor jobb lesz. De nem lett jobb. A nyaralásunk alatt is fájt.

Mikor pár napja visszajöttünk, volt egy fájdalommentes napom. Azóta rosszabb, de sokkal jobb, mint azelőtt.

Elkezdtem egy diétát és egy kúrát, és pár nap múlva megkapom a gyógyszeremet is.

Azt hiszem a tanulság az, hogy minél előbb el kell orvoshoz menni, és nem kell elütni a problémát azzal, hogy "korral jár". Én azért nem mentem el előbb, mert még fiatal koromban egy rokonomnak ezt mondta az orvos, ami lehetett igaz az ő esetében, de az enyémben nem. Az a legjobb, ha még azelőtt diagnosztizálják, mielőtt visszafordíthatatlan deformációkat okozna.

Remélem, én még nem tartok ott.

Utcakő

Egész eddig sosem vettem észre, hogy milyen sokfajta térkő van. A vakációnk alatt láttam francia, német, magyar és belga köveket. Az a benyomásom alakult ki, hogy a városokat elöntötte egy térkő lavina, amely néhol ízléses, néhol pedig ízléstelen köveket hozott magával.

Persze a szép épületeket is láttam - amiket mindig szerettem bámulni -, de főleg a térkövek kötötték le a figyelmemet - ha tetszettek, ha nem.

Régen nem tudtam, hogy ilyen sok van belőlük, kivéve ha magassarkút viseltem. Van kicsi, nagy, közepes, világos, sötétebb. Vannak egységesek vagy mintában elrendezettek. De a legfontosabb, hogy vannak barátságtalan durva felületűek és kedves simák. Vagy legalábbis egy sávnyi sima a durvák között.

Nem vagyok térkőszakértő. A térkövek egyenesen hidegen hagytak egészen pár hónappal ezelőttig, amikor elég fájdalmasan ráébredtem, hogy jobb, ha nem a szép házakat bámulom, hanem a földet magam előtt. 

Akkor még nem voltam biztos benne, de a nyaralásunk alatt megérkezett a levél a diagnózissal: reumás izületi gyulladás.

Mivel már gyanakodtam rá, hogy ez lehet a baj, pár hete kisírtam magam: soha többé nem lesz olyan az életem, mint volt, állandó fájdalomban fogok élni, soha nem lehetek boldog nagymama, állandó gyógyszerszedés és letargia lesz a sorsom és 10-15 évvel kevesebbet élhetek.

Körülbelül két nap alatt túljutottam ezeken a gondolatokon - magam és a férjem segítségével, és elhatároztam, hogy nem adom fel.

Az egyik barátnőm elmesélte, hogy neki ugyanolyan panaszai voltak, amikor ugyanolyan idős volt, mint én. Valaki ajánlott neki egy kúrát, amit végig csinált, és 20 éve semmi baja. Az almaecet-melasz-méz kúráról van szó, sós lábfürdővel kiegészítve. Ugyan azt olvastam az interneten, hogy ez csak egy mítosz, de mivel nem tűnik túl veszélyesnek, elkezdtem. Majd beszámolok róla.

Azt is olvastam, hogy a mediterrán diéta jót tesz. Ebben a hivatalos és a magánvélemények is egyetértettek, igaz az orvosok szerint csak enyhíti a tüneteket, és szó sincs arról, hogy meggyógyítana. Úgyhogy azt is elkezdtem és megrendelem Marina Young könyvét (A quest for well-being: How much does food hold the key?). 

A vélemények megoszlanak, hogy a testmozgás jót tesz-e. A férjem szerint, ha az izmok elég erősek, akkor meg tudják könnyíteni az izületek munkáját. Az ő komoly hátfájása a mélyhátizmok megerősítése után múlt el, és azóta sem tért vissza. A testmozgás meg ráadásul jó a levertség ellen. Úgyhogy újra elkezdem az edzőterembe járást és az úszást - persze csak módjával.

Eddig napi két aszpirint szedtem (se az ibuprofen, se a paracetamol nem használt), és pár nap múlva megkapom a gyógyszeremet (hydroxychloroquine). Remélem nálam nem lesznek mellékhatásai.

Most bizakodó vagyok és tettrekészebb, mint az utóbbi pár hónapban.